Rendkívüli közleményt adtak ki Ferenc pápa állapotáról: az orvosai óvatosságra intenek

2025. március 09. 06:58

Az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslatokba az egyházfő állapotának alakulását illetően.

2025. március 09. 06:58

Ferenc pápa állapota az utóbbi két napban stabil maradt, csekély javulást tapasztaltak az orvosok - közölte a Szentszék az egyházfőt a Gemelli-klinikán kezelő szakemberek véleménye alapján szombat este. A közleményben kiemelték: a pápa stabil állapota azt mutatja, hogy jól reagál az eddig alkalmazott terápiára.

Fokozatos, csekély javulás regisztrálható

– olvasható az orvosi véleményben.

Ferenc pápa továbbra is láztalan, javult a légzése, a vérkép paraméterei is stabilak maradtak. Az orvosok kiemelték, hogy óvatosságból továbbra sem bocsátkoznak jóslatokba az egyházfő állapotának alakulását illetően.

Az orvosi közlés az utóbbi negyvennyolc órára vonatkozott, mivel utoljára csütörtök este adtak ki tájékoztatást. Ferenc pápa február 14-én került kórházba. Az egyházfő napközben továbbra is magas áramlású oxigént kap, éjszaka pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a légzését.

Ferenc pápa a szombati napot imával és munkával töltötte. Üzenetet küldött a nemzetközi nőnap alkalmából, hangoztatva, hogy továbbra is bízni kell a nőkben, nagylelkűségükben és bátorságukban. Kell, hogy a nők számíthassanak az egész civil és egyházi közösség támogatására.

Az üzenet annak a beszédnek a részét képezte, amelyet a pápa helyett a szentszéki államtitkár, Pietro Parolin bíboros olvasott fel az olasz Életért Mozgalom képviselőinek, akik jubileumi zarándoklaton vettek részt. A Gemelli-klinikán keltezett beszédben Ferenc pápa az élet szentségét hangsúlyozta. Kijelentette: „miközben korunkat a selejtezés kultúrája uralja, az élet akkor a legszentebb, amikor sérülékeny. Kiemelte, hogy a társadalom akkor nevezhető igazságosnak, amikor védi a születendő életet, a segítségre szoruló időseket, a gyógyíthatatlan betegeket”.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő bejelentette, hogy

Ferenc pápa vasárnap sem olvassa fel személyesen az Úrangyala-imádságot kísérő beszédét, amelyet immáron negyedik hete a Vatikán szöveges változatban közöl.

A Ferenc pápa felépüléséért minden este a Szent Péter téren mondott rózsafüzérimát szombat este Michael Czerny bíboros, az átfogó emberi fejlődésért felelős dikasztérium prefektusa vezeti. A Vatikánban hétfőn kezdődnek a hagyományos nagyböjti lelkigyakorlatok, amelyeken a kúria bíborosai vesznek részt. A szentszéki szóvivő közölte, hogy Ferenc pápa videón keresztül sem csatlakozik a találkozókhoz.

(MTI) 

Ezt is ajánljuk a témában

Vigyázat! Adakozni veszélyes!

„Nincs hiúság, ami úgy ártana egy ember jellemének, mint a saját jócselekedetén érzett büszkeség!” (Nagyböjti sorozatunk I. része.) Vizvári Soma írása.

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

***

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petyminger
2025. március 09. 13:59
Hogy retteghet, O tudja kit szolgált, Gondolom neki megérte, Eddig… Isten áldja:)
difluss
2025. március 09. 10:36
Nagyon sajnálom, a továbbiakban is imáimba foglalom, jobbulást kívánok a Szentatyának! Sajnos van egy olyan érzésem, hogy ebben a korban és állapotban nem lesz már elég erős ahhoz, hogy megszokott feladataihoz visszatérjen, nagyon megerőltető ez már. Nem tudnék neheztelni, ha a lemondás mellett döntene.
ekeke1
2025. március 09. 07:07
"Fokozatos, csekély javulás regisztrálható– olvasható az orvosi véleményben." Ez sajnos általában a közelgő halált jelzi... Szurkolunk Ferencért, bár borzasztóan indult , egy Ratzinger elleni puccsal, lemondatással, a végére egészen pozitív pápasága lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!